A televíziózás digitális átállásán már éppen túl lennénk, ha a 2010-ben elfogadott médiatörvény, illetve az azóta történt módosítások nem halasztották volna el a céldátumot. Nehéz követni, hogy mi történik ezen a területen, de nagyon úgy tűnik, hogy nem a szakmai előkészítés, hanem a politikusok ad-hoc irányváltásai és a lobbiérdekek diktálják a tempót. Urbán Ágnes írása. 


A digitális átállás, vagyis az analóg földfelszíni műsorszórás felvátása digitálissal két okból szükségszerű. Egyrészt az analóg lekapcsolás Európai Unió által kitűzött céldátuma 2012, amit uniós tagországként Magyarországnak is teljesíteni kellene, különösen azért, mert a frekvenciák terjedésének sajátosságai miatt az egyes országok spektrum gazdálkodása valamennyi szomszédjának frekvencia használatát befolyásolja. Másrészt az elmúlt másfél évtized a mobil technológia terjedéséről és ezzel együtt a frekvenciák felértékelődéséről szólt. A mobil szolgáltatóknak mind több és több frekvenciára van szükségük a megfelelő minőségű és elérhető árú szolgáltatások nyújtásához (különösen a mobil internet esetében), a szektor további fejlődésének feltétele a szabad frekvenciasávok elérhetősége. Ehhez szükséges a rendkívül pazarló, 20. század közepi technológiára épülő analóg műsorszórás felváltása a sokkal kisebb spektrumigényű digitális műsorszórással.

A digitális átállást sokan egyszerű műszaki feladatnak tartják, valójában azonban ez egy meglehetősen összetett médiapolitikai kérdés ugyanis minden olyan háztartást érint, amelyik egyszerű szoba- vagy tetőantennával televíziózik. Az AGB Nielsen Médiakutató Kft. adatai szerint jelenleg közel 1,5 millió fő lakik olyan háztartásban, amelyik ilyen módon veszi a televíziós jelet; ők ma megelégszenek az MTV, az RTL Klub és TV2 műsorával, de ha a digitális átállás felkészületlenül éri őket, már ezeket a csatornákat sem tudják majd nézni.


Az említett 1,5 millió fő nem kevés, bár természetesen ma már erős többségben vannak azok, akik valamilyen előfizetéssel (kábel, műhold, IPTV) vagy egyéb ingyenes szolgáltatással (analóg műhold) jutnak kisebb vagy nagyobb csatorna csomagokhoz, őket ez a változás egyáltalán nem érinti. A digitális átállás kérdését különösen érzékennyé teszi, hogy ismereteink szerint az érintett, tehát mind a mai napig analóg földfelszíni vétellel tévézők között sok az idős ember, az egyszemélyes, alacsony jövedelmű háztartás. Éppen ezért a társadalmi feszültségek elkerülésének titka a sikeres átállási stratégia: a folyamatot meg kell tervezni, az átállási dátumot erőteljesen kommunikálni kell azért, hogy a technológiai újítások iránt kevésbé fogékonyak is tisztában legyenek a változással. Az analóg műsorszórás lekapcsolása utána a vételhez egy digitális dekóderre (set-top-box) van szükség, ha ezt nem szerzi be időben a háztartás, az analóg adás lekapcsolásakor egyik napról a másikra tévéműsor nélkül maradhat.

Ebből adódóan a sikeres digitális átálláshoz szükséges az érintett kör feltérképezése, tudni kell, hogy milyen társadalmi csoportokat érint leginkább a probléma. Emellett a hatóságnak pontos átállási menetrendet kell kialakítani (pl. az ország melyik régiójában mikor kerül sor az átállásra), ezt hatékonyan kommunikálni kell a célcsoport felé. Amennyiben szükséges, ki kell alakítani a dekóderek megvásárlásához szükséges támogatási rendszert, oly módon, hogy a támogatás valóban csak a rászorultakhoz jusson el. Mindehhez alapos előkészítő munkára van szükség, amiben egyelőre a hatóság nem jeleskedik. A legutóbbi Digitális Átállás Monitoring még 2009-es adatokat tartalmaz, nem készült, de legalábbis nem elérhető olyan dokumentum, amiből kiderülne, hogy a hatóság miként tervezi levezényelni a digitális átállást.
A koncepció hiányát jól mutatja, hogy az elmúlt bő egy évben már háromszor változott meg a digitális átállás dátuma, mindháromszor olyan módon, hogy azt egyszer sem kísérte konzultáció vagy a szakmai közéletben lefolytatott vita.

A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV. törvényben (Dtv.) eredetileg 2011. december 31. szerepelt céldátumként, az átállásnak, vagyis az analóg földfelszíni televíziózás kikapcsolásának eddig a napig kellett volna megtörténnie.

A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (médiatörvény) egyik módosítása (220. § (15) bekezdés) ezt a dátumot 2014. december 31-re halasztotta, de olyan módon, hogy a törvény szövegében szerepelt 2012. december 31. is. Az eredeti dátumhoz képest ez is egy éves csúszást jelentett volna, de ez csak abban az esetben lépett volna életbe, ha a lakosság 94 százaléka számára már elérhető a szolgáltatás, tehát rendelkezik vevőkészülékkel. Ennek azonban meglehetősen kicsi volt az esélye. A szakértők egyöntetűen úgy gondolták, hogy a médiatörvény hatályba lépésével 2014 végére tolódott a határidő.

Fél év csönd után a Parlament tavaszi ülésszakának utolsó napján került sor az elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosítására, amely érintette Dtv.-t is. A júliusban elfogadott módosítás szerint 2012. december 31. lett az átállás új céldátuma: a megfogalmazás úgy változott, hogy a lakosság 94 százalékát elérje a digitális televízió műsorszórási szolgáltatáson keresztül a közszolgálati médiaszolgáltatás, és a lakosság számára a kiskereskedelmi forgalomban elérhetőek legyenek a vételi eszközök (egyes elektronikus hírközlési tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi CVII. törvény 63. § (6) bek.). A lefedettségi kritérium és dekóderek kiskereskedelmi elérhetősége könnyedén teljesíthető feltételek, így innentől kezdve 2012. december 31-ét tekintette mindenki hivatalos céldátumnak.

Eltelt újabb fél év és az őszi ülésszak végén ismét megjelent egy módosítás, ami az év végi jogalkotási dömpingben szinte teljesen észrevétlenül maradt. E szerint a digitális átállás végérvényesen 2014-re tolódott, a 2012-es dátum már semmilyen megfogalmazásban nem szerepel a törvényben (egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról szóló 2011. évi CCI. évi törvény 303. § (1) bek.). Érdekes módon, a Parlament kulturális bizottsága által beadott módosító indítvány indoklása egy szót sem szól az okokról, nem derül ki tehát, hogy miért kellett 2014 végére halasztani az átállási céldátumot.

Az éveken keresztül adottnak vett 2011 végi digitális átállás tehát az elmúlt bő egy évben 2014-re, majd 2012-re, végül mégis 2014-re változott. Történt mindeközben úgy, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság honlapján nincs jele annak, hogy bármiféle döntést megalapozó tanulmány vagy átállási stratégia készült volna. Látható szakmai munka nélkül változott többször is a törvény, ami óhatatlanul felveti a kérdést, hogy milyen, a nyilvánosság számára ismeretlen lobbierők hatnak a törvényalkotási munkára.

A helyzetet különösen érdekessé teszi, hogy fél év múlva, 2012 júliusában lejár a TV2-vel és az RTL Klubbal kötött műsorszolgáltatási, illetve hatósági szerződés. Jelenleg nem tudjuk, hogy azok a háztartások, amelyek az analóg földfelszíni platformon maradnak, nyártól csak a közszolgálati MTV csatornáját láthatják-e majd, vagy valamilyen módon (pl. ideiglenes szerződéssel, amire a törvény lehetőséget ad) a két kereskedelmi csatorna műsora is elérhető marad. Egyáltalán nem evidens, hogy mi az érdeke a kereskedelmi csatornáknak, de a hatóság szándékait sem ismerjük.

Felmerül a kérdés, hogy az elmúlt másfél évben miért nem tett semmit a hatóság az átállás előmozdításáért és miért van szükség még közel három évre a folyamat befejezéséhez. Úgy tűnik, a sok esetben – igaz, csak lózungként hangoztatott – sokszínűség egyáltalán nem olyan fontos a televíziózásban, nem cél, hogy az analóg földfelszíni vételbe beragadt mintegy 1,5 millió fő átváltson egy több csatornát tartalmazó műsorcsomagra. Az MTV immáron hónapok óta áll támadások kereszttűzében manipulatív hírszerkesztési gyakorlata miatt, emellett két, mára már teljesen depolitizált kereskedelmi csatorna érhető el az érintett háztartásokban. Jelenleg tehát ezen háztartások tájékozódása meglehetősen egyoldalú, már ami a televíziót illeti, és ez még inkább így lesz, ha a két kereskedelmi csatorna vagy ezek valamelyike a szerződés júliusi lejárta után lekerül a platformról. A politikusoknak minden bizonnyal vonzó kilátás, hogy egy meglehetősen széles réteg egyik fontos tájékozódási forrására hatást tudnak gyakorolni, de ez erősen ellentmond annak, amit demokratikus országokban a médiaszabályozás céljáról és a sokszínűségről vallani szoktak.

Egy jó médiaszabályozási környezetben a médiahatóságnak nincs túl sok oka és módja, hogy beavatkozzon a piaci folyamatokba. A kevés kivételek egyike éppen a digitális átállás: itt világos szakpolitikára, jól megtervezett átállási stratégiára lenne szükség, amely hozzájárul a technológiaváltás gyors és hatékony levezényléséhez. Ehhez képest úgy látszik éppen ezen a területen bénult a magyar hatóság, a folyamatot nem a szakmai felelősök, hanem a partvonalról bekiabáló politikusok alakítják.