A Médiatanács bizarr döntése a Cohn-Bendit ügyben. Majtényi László írása.

 

Mennyi butaságot lehet belegyömöszölni két rövid bekezdésbe? Amint az köztudott, és amit eddig senki nem cáfolt, a közszolgálati televízió 2011. április 1-jén sugárzott híradója az elemi az szakmai szabályokat semmibe véve és törvénysértő módon meghamisított egy híradást, amikor is a műsorban azt a látszatot keltette, mintha Daniel Cohn-Bendit a vele szemben az adásban megfogalmazott pedofil vádakra érvekkel nem válaszolt, hanem önuralmát vesztve menekült el a helyszínről. A valóságban ennek az ellenkezője történt meg.

 

Mivel ez blogbejegyzés, nem foglalkozom részleteiben azzal a hosszabb kifejtést igénylő kérdéssel, hogy mi lett volna a helyes jogalkalmazói döntés, de leszögezhető, hogy szankció kiszabásával természetesen meg kellett volna állapítani a jogsértést, hiszen a tudatos hamisítással a műsorszám koncepciójában sértette meg az emberi méltóságot. Részletesebben viszont csupán a Médiatanács állásfoglalásának arról a részletéről írok, amelyben láthatóan arra törekedett, hogy hatáskörének hiányának megalapozásaként értelmezze az emberi méltóság sérelmét mint jogi problémát:

 

Tehát a Médiatanács 2011. december 14-én kelt, MN/32844-19/2011. számú döntése szerint:

„A Hatóság elvégezte a kérdéses műsorszám hatósági ellenőrzését és megállapította, hogy az ügyben nem merül fel az Smtv. 14. § szakaszának indokául szolgáló közérdek sérelme.  A médiaszabályozás ugyanis nem a médiatartalmakkal érintett személyek érdekeit szem előtt tartva fogalmaz meg előírásokat, ír elő kötelezettségeket. Ebből következően a Hatóság csak abban az esetben állapíthatja meg az emberi méltóság megsértését, ha a jogsérelem nem csak az egyéni érdekek, hanem a közösségi érdekek sérelmét is okozta.

 

(A hivatkozott szabály: Smtv. 14. § (1) A médiatartalom-szolgáltatónak az általa közzétett médiatartalmakban, illetve azok készítése során tiszteletben kell tartania az emberi méltóságot.

(2) Tilos a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek médiatartalomban történő, öncélú és sérelmes bemutatása.”)

 

A kérdéses műsorszámban ugyan elhangzott, hogy Daniel Cohn-Bendit 1975-ös önéletrajza szerint szexuálisan közeledett kiskorúakhoz, valamint, hogy az 1969-es párizsi diáklázadás vezetőjeként marxistának vallotta magát, ezen információk azonban kizárólag Daniel Cohn-Bendit személyhez fűződő jogait érintik, és az emberi jogokban megjelenő alapvető értékeket nem sértik. Ez esetben tehát a jogsérelmet szenvedett személy dönt arról, hogy az esetlegesen jogsértést elkövető médiaszolgáltatóval szemben érvényesíti-e személyiségi jogait, ám a Hatóság közigazgatási eljárás megindítására nem jogosult. ”

Ennek a szövegnek, ha egyáltalán, az újabb magyar jogtörténetben egyetlen párja akad, mégpedig az az ítélet, amely a Tokaj Kereskedőház borainak „emberi méltóságát” védte egy újságírónak az e borokra nézve sértő véleményével szemben (tudvalevő az is, hogy a szerzőt azután az Európai Emberi Jogi Bíróság védte meg – nemzeti szégyen – a hazai jogszolgáltatástól). Csakhogy van két nem elhanyagolható különbség, míg az eljáró bíró ezt az okosságot a bor méltóságáról teljesen egyedül találta ki, addig a Médiatanács a kollektív bölcsességnek elvben valóságos tárháza, továbbá döntéseit több milliárdos közpénzből fenntartott szakértő szervezet támogatja. A másik különbség, hogy – mindjárt meglátjuk – a Médiatanácsé annál is tudatlanabb állítás, mint a bor emberi méltóságáról szóló. Az eset tehát azt is megmutatja, mennyit ér a médiahatóság pénze.

 

Ezúttal nagyvonalúan eltekintek attól, hogy jogi szövegekben milyen furcsaság a „§ szakaszának” említése, de nem kukacoskodom azon sem, hogy a hatóság szót a magyarban nem írjuk nagy kezdőbetűvel, sőt, bár kedvem lenne, azzal a tartalmi problémával sem foglalkozom, hogy személyiségi jogi sérelemként(!) miként kerülhet egymás mellé az a két vád, hogy, 1. valaki szexuálisan közeledik kisgyerekekhez és, hogy 2. 1969-ben „marxistának vallotta magát”. E mögött pedig magában is a tudatlanság valóságos tárnája sötétlik, hiszen ha ez a második jellemzés vád, akkor a világ legtekintélyesebb egyetemei, az ott működő és Marxot kutató, tanaival rokonszenvező megbecsült tudósok miatt, valamennyien valóságos bűnszervezetek.

 

Maradok tehát csak az emberi méltóság értelmezésénél, mert az is elég kemény dió, hiszen amit megpróbálok értelmezni, abban nincsen értelem:  Az elemző nincs könnyű helyzetben, hiszen olyan szöveggel áll szemben, amely ellenáll a racionális bírálatnak, azaz nevetni vagy sírni felette könnyebb, mint nekiállni elemezni. A rövid szöveg valósággal tobzódik az érdek (közérdek) szavak ismételgetésében, mégpedig úgy, hogy azt az alkotmányjogi alapjogi irodalomban teljesen ismeretlen kontextusba helyezi. Ez az összefüggés úgy azonosítható, hogy ahol jogokról kellene szólni, a szöveg rendszerint érdeket mond. Ez azért is baj, mert a két fogalom között az első alapvető különbség az, hogy a jog értelmezése a jogász számára alapvetően világos, ellenben a közérdek (nem beszélve egyéb érdekekről), jogi szövegekben rendszerint nem jelent semmit.

 

Ugyanakkor az is látnivaló, hogy nem valamiféle szótévesztésről, hanem valami torz, kifejtetlen kollektivista jogfelfogásról van itt szó. Olyasmiről, hogy alanyi jogok nincsenek, kivéve ha a médiahatóság közérdeket is lát mögöttük. Először ugyanis azt állítja a textus, hogy az emberi méltóság indoka(brr!) a közérdek sérelme, majd azzal folytatja, megadva ezt az értelmet, hogy az emberi méltóság megsértéséhez nem elegendő a jogsérelem tényleges megtörténte. Sőt az sem elegendő. hogy „egyéni érdekek” sérüljenek – arra ne kérdezzünk rá, hogy ez ugyan mit jelent -, hanem konjunktív követelményként a megvalósult jogsérelemnek ”közösségi érdekek” sérelmét is okoznia kell. A tételt a következő mondat univerzális érvényűvé emeli azzal, hogy világossá teszi, hogy „az emberi jogokban megjelenő alapvető értékek” forrása nem más, mint a közérdek. Mekkora butaság, uram-atyám! Ez a mondat kétszáz év alkotmányos gondolkodás eredményeit tagadja. Azon már túljutottunk, hogy a jogban a közérdek fogalma milyen bizonytalan. Lássuk akkor a tényleges összefüggést: Az emberi méltóság a keresztény teológia, de Jézus valamint a zsidó filozófia szerint már az Ószövetségnek is erkölcsi alapzata: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük, mert ez a törvény, és ezt tanítják a próféták.” (Mt 7,12)- mondja Jézus. Azaz, sem saját személyes, sem pedig kollektív tévelygéseinket nem kényszerítjük senki emberfiára: az emberi méltóság nem egyebet, mint az individuum elismerését és tiszteletét jelenti, nem pedig holmi médiatanácsi ködös, a közérdekről szóló nemzeti-kollektivista-álkeresztény hadova delíriumában fogant.

 

Amióta tehát világ a világ – egyesek szerint ebben a tekintetben a világ kezdete a felvilágosodás, míg mások szerint a bibliai kor -, de az bizonyos, hogy az emberi méltóság az egyén tiszteletét jelenti, azt, hogy mindannyian szabadnak születtünk, és szabadságunktól nem foszthat meg bennünket senki sem, azaz az emberre személyként kell tekintenünk.

 

Nem mellesleg, a nem európai társadalomfejlődésben létezett olyasmi, amiről tudatlanságában a Médiatanács beszél: az emberi és társadalmi fejlődésnek ezt a korai stádiumát a filozófia nyelvén szólva írjuk le így: az egyén még puszta szubsztancialitás nélküli akcidentalitása a közösségének. Remélhetőleg a Médiatanács szándéka nem az, hogy ide vezessen vissza bennünket!

 

Az emberi méltóságot tehát nem lehet közérdekből korlátozni. Sőt, a magyar alkotmánybíróság szerint az emberi méltóság semmilyen okból nem korlátozható, nem hogy homályos érdekekre, de még más alapjogokra tekintettel sem. (Az Alkotmánybíróság a korábbi médiatörvény értelmezése során egy elméletileg vitatható döntésében arra jutott, hogy a hatóság a média által közvetített üzenet személyiségi jogsértő voltát vizsgálhatja, de persze ott sincs szó arról, hogy ezt valamiféle érdekek fényében kellene megtennie.)

 

Ahhoz, hogy belássuk az indoklás tarthatatlanságát, nem kell tovább azzal bajlódnunk, hogy az emberi méltóság fogalmát tovább pontosítjuk. Itt most csak az érdek-közérdek fogalmához fűződő kapcsolat érdekel minket. Nézzük talán röviden, hogy kit illet meg az emberi méltóság?   

A jogállami Alkotmány 54. § (1) szerint

„A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az emberi méltósághoz, amelytől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”

Vessünk még egy pillantást az Alaptörvényre és az ő Nemzeti Hitvallására:

Először is: „Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.”

Majd az Alaptörvény II. cikke:„Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz….”

És a XVII. cikk: „(3) Minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez.:

Nincs olyan megfogalmazás, de nem is lehet, amely ne az individuumhoz, hanem a kollektívumhoz kötné az emberi méltóságot!