A közösségi médiaszolgáltatás szabályozásának hiányosságai nem csak a közvetlen érintetteket sújtják. Súlyos romboló hatásuk lehet a műsorterjesztési piacon is. A jogalkotó észlelte ugyan a problémát, de a szabályozás korrekciója a piaci játékszabályokat éppúgy nem tartja tiszteletben, mint az eredeti szabályozás. Polyák Gábor írása.

Múlt heti írásunkban bemutattuk a közösségi médiaszolgáltatásokkal kapcsolatos szabályozási problémákat, nagyjából arra a következtetésre jutva, hogy a szabályozás éppen azokat hozza nehéz helyzetbe, akiket támogatnia kellene. Van azonban a szabályozásnak egy további áldozata is, mégpedig a műsorterjesztői – kábeles, műholdas, IPTV-s, digitális földfelszíni műsorjel-továbbítási – piac. A legőszintébben feltételezzük, hogy a jogalkotót ebben az esetben semmilyen ártó szándék nem vezette, mivel azonban nem mérte fel a szabályozás várható következményeit és a műsorterjesztési piac sajátosságait, élelmes piaci szereplők megpróbáltak visszaélni e rendelkezésekkel.

A közösségi médiaszolgáltatás szabályozása a műsorterjesztőket azért érinti, mert a törvény a közösségi médiaszolgáltatások kötelező továbbítását írja elő részükre, méghozzá nagy számban, a legnagyobb kábelszolgáltatók esetében összesen tíz darab ilyen médiaszolgáltatásra – és a négy közszolgálati csatornára – vonatkozóan. A kötelező továbbítás keretében a műsorterjesztőknek az érintett csatornákat minden egyes háztartáshoz el kell juttatniuk valamely programcsomagjukban. A műsorterjesztők számára ez minden további nélkül jelentős teher, különös tekintettel arra, hogy tavaly január 1-én úgy lépett hatályba a szabályozás, hogy a műsorterjesztők és a televíziós médiaszolgáltatók legalább a következő évre már megkötötték a terjesztési szerződéseket. Márpedig új csatorna felvétele azokban az esetekben, ahol nem áll rendelkezésre korlátlan terjesztési kapacitás – mert az mondjuk fizikailag nem bővíthető, mint például az analóg kábelek esetében, vagy jelentős többletköltséggel jár, mint a műholdas műsorszórás esetében –, ott új csatorna felvétele csak a már terjesztett csatornák kárára történhet.

Továbbítási kötelezettséget természetesen már a korábbi szabályozás is előírt, sőt számszerűen a jelenleginél többet is, de a szabályozás – ami negyven, értelmezhetetlen feltételek szerint kiválasztott csatornára terjesztette ki a kötelezettséget – annyira rossz volt, hogy lényegében érintetlenül hagyta a piacot. Sem a hatóság, sem a piaci szereplők nem foglalkoztak vele. A hatályos szabályozás éppen azzal, hogy kizárólag közszolgálati és közösségi médiaszolgáltatásokra vonatkozóan ír elő továbbítási kötelezettséget, első pillantásra kiszámíthatóbb, az alkotmányjogi és az európai jogi elveknek jobban megfelelő környezetet teremt. A szabályozás alkotmányos célja az, hogy a társadalmi szempontból értékes, a kínálat sokszínűségét erősítő, gazdasági szempontból azonban nem feltétlenül vonzó tartalmak eljussanak a nézőkhöz. A kapcsolódó európai szabályozásnak kizárólag az arányos, átlátható és egyértelműen meghatározott közérdekű célokat szolgáló továbbítási kötelezettségek felelnek meg.

Második pillantásra azonban a hazai szabályozás arányossága már a továbbítási kötelezettség alá eső csatornák viszonylag nagy száma miatt is kérdéses, de a fő problémát a közösségi médiaszolgáltatás mibenlétével kapcsolatos bizonytalanság jelenti.

Néhány élelmes, bár nem feltétlenül tisztességes médiavállalkozó gyorsan rájött, hogy ez a szabályozási megoldás a piaci versenyt megkerülő út lehet a gyors haszonhoz. Szakmai beszélgetésekben rendszerint a Parlament TV és a Dominó TV (d1 TV) neve hangzik el ilyen összefüggésben. A trükk egyszerű: szerezz közösségi státuszt, támadd meg az összes utadba kerülő kábelest és egyéb műsorterjesztőt a továbbítási kötelezettségre hivatkozva, és ne légy szerény a háztartásonkénti műsordíj meghatározásában, na meg persze ragaszkodj ahhoz, hogy minden terjesztő az alapcsomagba tegyen.

A hazai televíziós piacon – a két országos kereskedelmi csatornán és a közszolgálati szolgáltatásokon kívül – a televíziók fő bevételi forrása a műsorterjesztőktől kapott műsordíj – egyfajta szerző jogdíj–, amelynek mértéke természetesen nem független az adott csatorna népszerűségétől. Alapvetően mindkét fél jól jár: a műsorterjesztő a programcsomagjaiba újabb és vonzó tartalmakat tehet, ezzel megtartja vagy növeli az előfizetői körét, a televíziók pedig biztos bevételhez jutnak. Ezt a piaci egyensúlyt próbálták megborítani a színre lépő, magukat közösséginek mondó, sőt tartalmuk alapján e címre nem is méltánytalan televíziók. Nem állítjuk, hogy a jogalkotó eleve erre akarta buzdítani a szívének mégoly kedves, a Hír TV egyik korábbi tulajdonosa által alapított Parlament TV-t vagy másokat, de az biztos, hogy a törvény nem volt felkészülve az ilyen típusú visszaélések kezelésére.

A törvény a műsorterjesztő részére egyetlen kibúvót hagyott: objektív műszaki vagy gazdasági okból utasíthatja vissza a közösségi médiaszolgáltató ajánlatát. Objektív műszaki ok abban a nem túl valószínű esetben áll fenn, ha a műsor továbbítása veszélyezteti a működés biztonságát vagy a hálózat egységét. Objektív gazdasági ok alatt a törvény eredetileg a terjesztési költségektől jelentős mértékben eltérő díjigényt értette. E díjak azonban egyébként sem a terjesztési költségekhez igazodnak, úgyhogy leheteletlen meghatározni, hogy a költségektől milyen mértékű eltérés indokolt. A július óta hatályos szöveg sem tűnik sokkal könnyebben értelmezhetőnek: Az ajánlat objektív gazdasági okok miatt akkor utasítható vissza, ha az ajánlatban megjelölt szolgáltatási igény veszélyezteti a műsorterjesztő működését, és ezáltal a megállapodás nem lehetséges.

Arra az esetre viszont, ha a műsorterjesztő és a médiaszolgáltató között nem jön létre megállapodás, a Médiatanácsnak kell döntenie a továbbítási kötelezettségről, illetve annak feltételeiről (ár, programcsomag, stb.). Lett is ügy szép számmal: az érintett televíziók ragaszkodtak a maguk által kitalált feltételekhez, a műsorterjesztők pedig nem akartak utat engedni ennek a visszaélésszerű üzleti modellnek. Hosszú hónapok alatt egyetlen vitás ügyet sem zárt le a hatóság. Eltekintve most attól, hogy ez a halogatás vajon összhangban van-e a közigazgatási eljárás szabályokkal, és mennyiben szolgálja a jogbiztonságot, tételezzük fel a legjobbat: nem akarta tönkretenni a műsorterjesztői piacot, de nem nagyon talált jogi kapaszkodót a televíziók igényeinek elutasításához. Mit tesz ilyen helyzetben a magyar médiahatóság? Eléri, hogy a médiatörvény módosításával egyáltalán ne is kelljen döntést hoznia.

A májusi-júniusi médiatörvény módosítás egyik – a sok lex Klubrádió mellett – méltatlanul elfeledett részét nevezhetjük lex Parlament TV-nek: a továbbítási kötelezettség számos problémáját orvosolni kívánó módosítás többek között előírja, hogy a médiahatóság a műsorterjesztő és a televízió közötti vitát olyan módon rendezi, hogy az általa létrehozott szerződésben rögzíti, hogy a médiaszolgáltatás továbbításáért a műsorterjesztő nem jogosult ellenszolgáltatásra, a médiaszolgáltató pedig nem jogosult programdíjra (műsordíjra). Nesze neked, gordiuszi csomó.

Az biztos, hogy a megélhetési célú közösségi médiaszolgáltatásnak ezzel befellegzett. Sőt a műsorterjesztők ezután a legszerényebb díjigényből is jogvitás eljárást kezdeményeznek a hatóságnál, amely a törvény szerint nem hozhat a fentitől eltérő tartalmú döntést. Így azonban a törvény az egyébként tisztességesen működni kívánó közösségi televíziókat is megfosztja egy fontos bevételi forrástól. Ráadásul éppen attól, amely az esetek többségében az önkormányzati támogatások és a Médiatanács támogatásai mellett az egyetlen piaci alapú forrás, tehát a független működés biztosítéka. Afelől vannak kétségeink, hogy ez célja-e a szabályozásnak.

A médiatörvény eredeti szövege kiskaput hagyott a piaci játékszabályokat megkerülni akaró szereplők számára, a módosítás viszont teljes egészében kiiktatja ezeket a játékszabályokat. A valódi megoldás nyilván nem ez lett volna, hanem – a műsorterjesztő és az érintett televízió közötti megállapodás kereteinek újrazsabályozása mellett – sokkal inkább a közösségi médiaszolgáltatási státusz feltételeinek világosabb meghatározása, különösen a nem kifejezetten helyi közösségi szolgáltatások esetében. Sajnos a jogalkotóra ritkán jellemző az ilyen árnyalt gondolkodás.

————————————————————————————————————————————————————————————————————————————

Auditur et altera pars – avagy kinek jó üzlet Polyák Gábor írása a közösségi médiaszolgáltatásról?

…„Néhány élelmes, bár nem feltétlenül tisztességes médiavállalkozó gyorsan rájött, hogy ez a szabályozási megoldás a piaci versenyt megkerülő út lehet a gyors haszonhoz. Szakmai beszélgetésekben rendszerint a Parlament TV és a Dominó TV (d1 TV) neve hangzik el ilyen összefüggésben. A trükk egyszerű: szerezz közösségi státuszt, támadd meg az összes utadba kerülő kábelest és egyéb műsorterjesztőt a továbbítási kötelezettségre hivatkozva, és ne légy szerény a háztartásonkénti műsordíj meghatározásában, na meg persze ragaszkodj ahhoz, hogy minden terjesztő az alapcsomagba tegyen.”…- állapítja meg Polyák Gábor a http://www.jogiforum.hu/mediajog/57 oldalon 2012. július 25-én közölt írásában.

Személyesen nem ismerjük Polyák Gábort, az interneten megismerhető munkásága arra enged következtetni, hogy általában nem ír vagy tesz olyan kijelentéseket, amelyek mögött ne állnak cáfolhatatlan tények. Ezért is olvassuk értetlenül a fent hivatkozott cikk több, a d1 tv jó hírnevét erősen és többszörösen erodáló, halmozottan hamis megállapítását.

Cikke elején Polyák Gábor meg is fogalmazza tézisét: „A közösségi médiaszolgáltatás szabályozásának hiányosságai nem csak a közvetlen érintetteket sújtják. Súlyos romboló hatásuk lehet a műsorterjesztési piacon is.”

Attól most még eltekintünk, hogy részletesen bemutassuk, milyen összetartó erő kovácsolja kartellbe a magyarországi műsorterjesztői piac vezető szereplőit, annyit azonban mindenképpen jeleznünk kell, hogy az elmúlt évtizedekben a műsorterjesztő vállalkozások mindenfajta megkötéstől mentesen, saját maguk válogathatták ki a műsorszolgáltatók (a mai terminológia szerint médiaszolgáltatók) közül azokat, amelyeket a saját hálózatukon terjeszteni kívántak. Lett is Nóta, Muzsika, Póker, Biliárd, Pornó tucatszám, hiszen ez kell a magyar nézőnek – természetesen a műsorterjesztő szerint. Ritka kivétel az a csatorna, amelyik a nézőt nem előfizetőnek tekinti, ezért tartalmas műsorokkal akar hozzá szólni. A d1 tv olvasatában a 2010. évi CLXXXV (Média-) tv. azoknak a médiaszolgáltatónak sietett a segítségére, amelyek ez utóbbi csoportba tartoznak.

Ahogy az írás meg is állapítja, a korábbi szabályozás által előírt továbbítási kötelezettséget sem a hatóság, sem a piaci szereplők nem vették komolyan. Ezen a jogkövetőnek semmiképp nem nevezhető alapálláson a 2011. januárjában hatályba lépett törvény úgy kísérelt meg változtatni, hogy létrehozta a Jogvitás eljárás intézményét, amelyet a médiaszolgáltató kezdeményezhet, amennyiben a műsorterjesztő nem tesz eleget szerződéskötési kötelezettségének.

Lehet, hogy megjelentek a média világában élelmes vállalkozások azzal a céllal, hogy könnyű bevételre tegyenek szert, de ebbe a körbe sorolni a d1 tv-t több okból is alaptalan és sértő. Polyák Gábor azt írja, hogy: „Néhány élelmes, bár nem feltétlenül tisztességes médiavállalkozó gyorsan rájött, hogy ez a szabályozási megoldás a piaci versenyt megkerülő út lehet a gyors haszonhoz. Szakmai beszélgetésekben rendszerint a Parlament TV és a Dominó TV (d1 TV) neve hangzik el ilyen összefüggésben. A trükk egyszerű: szerezz közösségi státuszt, támadd meg az összes utadba kerülő kábelest és egyéb műsorterjesztőt a továbbítási kötelezettségre hivatkozva, és ne légy szerény a háztartásonkénti műsordíj meghatározásában, na meg persze ragaszkodj ahhoz, hogy minden terjesztő az alapcsomagba tegyen.”

Tisztelt Polyák úr!

A d1 (korábban Domino) tv öt évig, 2006. május 15. és 2011. június 29. között közműsor-szolgáltatóként működött. Ön is emlékezhet rá, hogy 2008-ban a Pécsi Tudományegyetemmel közösen olyan interaktív televíziós oktatási programot fejlesztettünk ki, amely lehetővé teszi, hogy az egyetemi hallgatók úgy jussanak hozzá egyetemi előadásokhoz és úgy szerezzenek gyakorlati jegyet, vagy aláírást, hogy személyesen nem kell megjelenniük az egyetemen. Ugyanennek az egyetemnek a docenseként élelmes, bár nem feltétlenül tisztességes médiavállalkozónak titulálni a d1 tv-t nem vall tájékozottságra.

Ráadásul rosszindulatú és koncepciózus is: a közösségi státusz „megszerzése” nem a médiaszolgáltató szuverén döntése, hanem a 2010. évi CLXXXV. törvény által a közműsor-szolgáltatókra rótt kötelezettség – persze abban az esetben, ha a szigorodó közszolgálati tartalmakra vonatkozó előírásokat továbbra is vállalni akarják. A d1 tv vállalta, hogy nem változtat azon a 2006 óta folytatott gyakorlatán, miszerint műsorainak több, mint 90%-a magyar gyártású, hogy továbbra is a magyar- és európai kultúra, az ismeretterjesztés és az oktatás teszi ki műsoridejének 85%-át és továbbra sem ad megjelenési felületet a bóvlinak, az igénytelenségnek és a bulvárnak.

Igen, ez pénzbe kerül. Megtehette volna a d1 tv, hogy átalakítja magát kereskedelmi csatornává. Sugározhatna századikként televíziós vásárlási műsorablakot, mulatós nótákat, vagy igénytelen stúdióbeszélgetéseket a celebek hóbortjairól. De a d1 tv ragaszkodott és ragaszkodik ahhoz, hogy a magyar lakosság nem igénytelen, és azért nézi a számtalan ismétlő-csatornát, vagy anyósnótákat sugárzó tudatromboló televíziókat (ha egyáltalán nézi), mert nem jut hozzá tartalmas, a szellem épülését szolgáló műsorokhoz.

A d1 tv. számára a 2010. évi új szabályozás valóban azt a lehetőséget hordozza, – még így, módosítás után is – hogy egyedüliként a magánkézben lévő televíziók közül a családok otthonába vihet színházi előadásokat, komoly- és könnyűzenei koncerteket, művészeti magazinműsorokat, gimnáziumi tudásanyagot és köztiszteletben álló kortársainkkal készült portrékat.

Na ez kerül pénzbe! Ennek a kompenzálását (még csak nem is az ellenértékét) kéri a d1 tv hat (azaz hat) terjesztőtől. A ma körzeti közösségi státuszban lévő négy médiaszolgáltató közül a d1 tv állapította meg a legalacsonyabb programdíjat.

Tisztelt Polyák úr! Változatlanul úgy gondolja, ahogy a július 25-ei írásában olvashatjuk? Trükkök százait alkalmazza a d1 tv, hogy eljuttassa műsorát a háztartásokba? Valóban a piaci egyensúlyt megborítani készülő, újonnan színre lépő, magát közösséginek mondó csatorna a d1 tv? Látott már egyetlen percet is a d1 tv kulturális és ismeretterjesztő és oktatási műsoraiból?

A d1 tv feltétlenül várja bocsánatkérését.

Aradi-Beöthy Péter és Szilczer András tulajdonosok, Domino Tv Zrt.

————————————————————————————————————————————————————————————————————————————

Természetesen semmilyen érdek nem fűz a műsorterjesztői piac egyetlen szereplőjéhez sem. Amit írtam, saját szakmai meggyőződésemet tükrözi.

A bejegyzés egy súlyos szabályozási hiányosságra és egy veszélyes piaci gyakorlatra akart rámutatni, amit a jogalkotó minden érintett fél számára kedvezőtlen megoldással próbál orvosolni. Továbbra is szabályozási hiányosságnak és veszélyes gyakorlatnak tartok minden olyan lépést és intézkedést, ami teljesen felrúgja a piaci játékszabályokat, és ezzel hosszú távon éppen a közérdekű célok megvalósítását lehetetleníti el.

Ha az írásom azt a látszatot keltette, hogy a d1 tv, vagy akár a bejegyzésben említett másik médiaszolgáltatás tartalma ne szolgálná a közönség kulturális, tájékoztatási vagy más közérdekű igényeit, akkor ezért elnézést kérek.

Abban azonban hiszek, hogy a tartalom a közönség számára kellően vonzó – és a közönséget én sem nézném le annyira, hogy azt gondolnám, nem tud értékelni egy kulturális tartalomszolgáltatást –, akkor ez a műsorterjesztőket érdekeltté teszi a tartalom terjesztésében. Ha azonban a közönség nem támaszt megfelelő, a tartalom előállítását gazdaságossá tevő keresletet, akkor be kell látni, hogy az adott tartalomszolgáltatás finanszírozása piaci alapon nem oldható meg.

A továbbítási kötelezettség alkotmányos és európai jogi célja mindössze a tartalomnak a közönséghez való eljuttatása, és semmiképpen sem a tartalompiaci szereplők finanszírozási problémáinak megoldása. Erre egyéb közpolitikai eszközöknek, jellemzően támogatásoknak kell rendelkezésre állniuk.

A d1 tv-nek és magunknak is olyan médiarendszert és médiaszabályozást kívánok, amelyben az értékes tartalom megtalálja a közönségét.

Polyák Gábor