Sajtószabadság vagy cenzúra van-e Magyarországon? – ezt a kérdést feszegetik a Bálványosi Nyári Szabadegyetem egyik panelbeszélgetésében péntek délután. A Mérték blog szerzője kísérletet tesz a döntés előrejelzésére. Mong Attila írása.

Alig pár óra választ el attól, hogy megtudjam, sajtószabadság vagy cenzúra van-e ma Magyarországon. Dolgom annál is inkább nehéz, mert a verdiktet tőlem pár száz kilométerre fogják kimondani, Tusványoson, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, ami közismerten „a világ közepe”, a választ pedig egy olyan bizottság adja meg, amelyben együtt van jelen Szalai Annamária a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, Belénessy Csaba a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója és Gazsó L. Ferenc a Médiaszolgáltatástámogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója. Ehhez képest ki és mi vagyok én?

Egyrészt én ugye, itt ülök Budapest Székesfőváros VII. kerületében, annak is a körúton kívüli, a kúlságot és az előkelőséget egyaránt nem ötvöző részében, ami közismerten nem a világ közepe. Tusványossal ellentétben például Orbán Viktor miniszterelnököt eddig itt nem nagyon látták, már ha leszámítjuk azt a könnyű ebédet (zellerkéremleves 1900 forintért és limonádé 1890 forintért), amit Gáspár fiával a New York Palace Hotelben költött el egy napfényes áprilisi napon. Ráadásul mi vagyok én ahhoz az intellektuális erőtérhez képest, ami Tusványoson összpontosul egy adott pontra, ennek a kínzó dilemmának az eldöntésére? Mégis, nagy kísértés, mondhatni szakmai kihívás számomra, hogy a magam szerény eszközeivel elibe fussak a tisztelt bizottság tisztelt döntésének és kitaláljam, hogyan értékelik ezek a nagyszerű szakemberek a helyzetet. Az alábbiakban tehát egy rövid gondolatkísérlet erejéig megpróbálom megjósolni, mi fog történni ezen a péntek délutánon Tusványoson, hozzátéve, hogy történelmileg nagyon rossz vagyok az előrejelzésekben. Családi körben máig emlegetik például azt a jóslatomat, amit egy téli reggelen mondtam a bátyámnak a lefagyott Hunyadi utcában Lovasberényben a Lada 1200-as (de lehet, hogy 1300S-es) kormánya mögül, két másodperccel azelőtt, hogy az autó belecsapódott volna a diófába. „Nem lesz semmi baj” – mondtam akkor, ami persze filozofikus síkon beigazolódott, de a karosszérialakatosok szintjén egyáltalán nem.

Szóval, van-e sajtószabadság Magyarországon a magyar nemzeti válogatott jelen lévő képviselői szerint? Előrejelzésem az, hogy a zsűri döntése teljesen egységes lesz.

Gazsó L. Ferenc például, akivel még nem mint a Médiaszolgáltatástámogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója beszélgethettem 2010 telén többször is a sajtószabadságról, hanem mint akkori főszerkesztőmmel, nyilvánvalóan egyszerűen és egyértelműen látja majd a helyzetet. Hagyományosan az egyszerű kijelentések híve ő. Legutóbb például éppen Tusványoson érzékeltette közönségével, hogy a külvilágról is azt hiszi, csak annyira összetett, mint ő maga, hiszen arról beszélt, hogy a külföldi újságírók is nyilvánvalóan pártutasításokat hajtanak végre, amikor Orbán Viktort bírálják. Ez van ugye, amikor magunkból indulunk ki és azt gondoljuk, hogy mi vagyunk a világ köldöke! A vén zászlótartónak ezek után nem lesz más dolga, mint mosolygós arccal kiállni a közönség elé és elbüszkélkedni azzal, hogy az elmúlt két évben teljes sikert aratott. A szabad közmédiának vége, hiszen ő maga éppen ezzel a pártutasítással érkezett meg az épületbe. Azóta pedig a Cohn-Bendit ügytől, Lomnici kitakarásáig számos nagyszerű fegyvertény fűződik az általa is felügyelt csapat nevéhez. „Ez jó mulatság, férfi munka volt!” Megérdemelten harsog fel majd a nyílt színi, ütemes taps Gazsó L. Ferencnek, hogy még a délceg Kárpátok is beleremegnek!

Aligha fog vele vitatkozni Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója. Amikor ő legutóbb kifejtette gondolatait a köz újfajta szolgálatának feladatairól, olyat mondott, amivel azóta is sírva-röhögős, ámde valahol mégis mélységesen szomorú sikert aratok nemzetközi konferenciákon, persze szigorúan a szórakoztató blokkban. „Mesterember vagyok, akinek most ki kell alakítania egy új szervezetet. Amúgy az új médiatörvényt alkalmasnak tartom a közszolgálat megújítására. Egy közszolgálati médium legyen lojális a kormányhoz és tisztességes az ellenzékhez” – fogalmazott 2010 tavaszán a 168 órának, és csak azért idézek ilyen bőven az interjúból, hogy nehogy az a vád érhessen, hogy szövegkörnyezetéből kiragadott mondatokkal operálok és csúsztatok, kiforgatom mások szavait, miközben magam is tudom, hogy ezzel a váddal gyerekkorom óta sokszor és sokan vádoltak meg családomon belül és azon kívül is. Ez a tisztes „mesterember” kinevezése óta az MTI élén teljesít szolgálatot, és ígéretéhez híven igazi lojális intézményt faragott a hírügynökségből, ami az ellenzék szerint ugyan nem tisztességes velük szemben, de ez nem is számít. A lényeg az, hogy ő a közmédiát, szélesebb értelemben pedig a sajtó egészét eszerint olyan alrendszernek tekinti, amelynek az egyetlen feladata kormány-ellenzék koordinátarendszerben értelmezhető. Leegyszerűsítve a sajtó szerinte egyszerűen csak a politika szolgálóleánya, propaganda-gyár, és még véletlenül sem az, hogy kiszolgálja a megbízóit, az adófizetőket függetlenül attól, hogy mit gondolnak, gondolnak-e egyáltalán valamit kormányról és ellenzékéről. Ez a felfogás 1987-ben is kissé avíttnak tűnt már, amikor pedig még diktatúra volt, de újra felmelegítve tragikomikus is, viszont a projekt kétségtelenül sikerült. A velünk élő vidám kádárizmus. Belénessy Tusványoson tehát Gazsóval fog egyetérteni: sajtószabadság még van, de ami rajtunk múlott, azt teljesítettük.

És végül ott lesz Szalai Annamária is, akin igazán múlik az, hogy mi történik a sajtónak abban a részében, amelyre sem Gazsó L., sem Belénessy mesterembereknek nincsen vagy legalábbis erősen korlátozott a ráhatásuk, tehát, hogy van-e sajtószabadság, vagy inkább cenzúra és annak édes kistestvére az öncenzúra uralkodik-e remélhetőleg egyre nagyobb mértékben a magyar sajtóban. Az NMHH vezetője kétségtelenül kissé gondterheltebb lesz majd, mint két közmédiás társa, de eredményekről ő is be tud majd számolni. Elég lesz, ha a Klubrádió-ügy legfrissebb fejleményeit elmondja a hallgatóságának és mindenki érezni fogja, hogy a 2010-ben kitűzött feladat olyannyira óriási volt, hogy ahhoz képest még nem beszélhetünk teljes sikerről, de ilyen apróbb-nagyobb győzelmeket mindenképpen fel tud mutatni a magyar médiarendszer cárnője. Igazából csak azt fájlalom, hogy a Freedom House-tól a Mérték Médiaelemző Műhelyig, a TASZ-tól a Human Rights Watch-ig elfelejtettek meghívni Tusványosra olyanokat, akik lelket és erőt adtak volna a beszélgetés résztvevőinek a további embert próbáló feladatokhoz. Ezen szervezetek különböző jelentései ugyanis szépen mutatják, hogy valójában nagyon is hatékonyan dolgoztak 2010 óta. Ellenáll a rohadék sajtószabadság, szívós egy féreg, de nincs lehetetlen!

Kíváncsian várom, mi történik pár óra múlva a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és beigazolódik-e a jóslatom. Csak remélni tudom, hogy az MTI és a közmédia tudósítói különös gonddal járnak el, és legalább olyan jól teljesítik a feladatukat, mint az elmúlt két évben. Ha így tesznek, akkor nincs félnivalóm az előrejelzésemmel kapcsolatban.

Update:  A jóslatom teljes sikert eredményezett. Belénessy Csaba még meg is ismételte credo-ját a közmédia funkcióiról.