Az RTL-t legyengíti a reklámadó, a versenytárs TV2-höz pedig nyomott áron juthat hozzá a Simicska-Nyerges csoport, amelynek a reklámadóból származó veszteségeit állami reklámmegrendelésekkel kompenzálhatják. Állami médiapolitika a kereskedelmi tévéspiacon – Urbán Ágnes írása.

Múlt heti posztunkban Polyák Gábor gyűjtötte össze a közelmúltban megjelent legfontosabb médiapiaci híreket és ezeket rendszerbe foglalva jól megvilágította a kormányzati médiapolitika valódi célját. Akkor még nem tudhattuk, hogy minderre a pénteken nyilvánosságra hozott ún. reklámadó tervezete teszi fel a koronát: a médiát sújtó különadó alighanem beviszi a kegyelemdöfést a recesszióval küzdő szektornak.

A sokáig fejőstehénnek tekintett médiaipar az elmúlt évtizedben fokozódó nehézségekkel néz szembe: az internet és ezzel együtt az ingyenes tartalomkínálat terjedése már előrevetítette a későbbi nehézségeket, de a 2008-ban kezdődött gazdasági válság felgyorsította ezt a folyamatot. Ma már kimondható, hogy a médiapiac jelenlegi működése nem fenntartható, szerte a világon keresik a működőképes üzleti modelleket, ami jellemzően a bevételek növelését és a ma még ingyenes szolgáltatások fizetőssé tételét célozza.

Ezek a globális folyamatok Magyarországot sem kerülték el, sőt, érthető módon nálunk minden felerősítve jelentkezett. Egyrészt a piac kis mérete, másrészt a hagyományosan erős állami befolyás és az ebből következő kulturális minták miatt nem épülhettek ki azok a nagy, tőkeerős médiabirodalmak, amelyek valóban a mindenkori politikai hatalom őrkutyáiként működhettek volna, ellenállva az esetleges politikai és gazdasági nyomásgyakorlásnak. Ehelyett külföldi médiavállalatok szereztek érdekeltségeket, amelyek elsősorban profitot vártak az itteni befektetéseikért, illetve olyan magyar érdekeltségű cégek jelentek meg, amelyek nyíltan egyik vagy másik párt érdekeit szolgálták. A válság okozta erős visszaesés egy olyan piacot ért, amelyen többségükben gazdaságilag kiszolgáltatott, a politika kegyeit kereső vállalatok működtek.

A Fidesz 2010-es kétharmados győzelme teremtette meg a lapok újraosztásának lehetőségét. Ma már elmondható, hogy a médiatörvény inkább hátráltatta, semmint segítette a kormánypártot a médiapolitikai céljai megvalósításában: a vártnál sokkal nagyobb hazai és külföldi kritikát váltott ki, reflektorként irányította rá a figyelmet magyarországi médiaügyekre.

Sokkal sikeresebb volt a Fidesz a szabályozáson túli eszközök alkalmazásában: a Médiatanács rövid idő alatt gyakorlatilag újrarajzolta a rádiós piacot a frekvenciapályázatokról szóló döntéseivel (érdekes módon itt is elkövették azt a hibát, hogy egy szimbolikus üggyel, a Klubrádió budapesti pályázatával magukra húzták a közvélemény figyelmét, holott az igazán nagy jelentőségű változások a vidéki piacon történtek), az állami hirdetési költésekkel helyzetbe hozták a jobboldali cégeket, egyidejűleg kiszárították az ellenzékhez húzó sajtóorgánumokat, és ami talán a legfontosabb, elkezdődött a Fideszhez közelálló gazdasági csoportok tulajdonosi területszerzése.

A Fidesz médiapolitikája világos, mint ahogy arra Polyák Gábor már említett írása utalt is. Egyrészt megvannak a hithű szavazótáboroknak szóló médiumok, és bár ez a baloldalon is rendelkezésre áll, most pénzügyileg kétségtelenül a jobboldaliak járnak jól (ld. Magyar Nemzet vs Népszabadság, Hír TV vs ATV, Lánchíd Rádió vs Klubrádió). Másrészt megkezdődött a helyi médiapiacok sokszínűségének csökkentése, beleértve a rádiós piac átalakítását és az önkormányzatok fokozott médiapiaci szerepvállalását. Harmadrészt pedig, és ez volt a Fidesz nagy felismerése, nem elég az amúgy is zsebben lévő, elkötelezett szavazókhoz szólni, el kell érni a közügyek iránt érdektelen, nem tudatosan tájékozódó közönséget is. Erre kiválóan alkalmas a Class FM, a Metropol és az üzleti érdekeken túl nyilvánvalóan ez motiválja az TV2 megszerzésének szándékát is. Aligha fognak nyíltan propagandisztikus médiumokat csinálni ezekből, sokkal hasznosabb, ha a közönség megtartása mellett maradnak a finom manipulációnál, a kormány népszerűségére negatívan ható hírek elhallgatásánál. Persze ha igazán szükség lesz rá, a választási kampányban még érhet minket meglepetés, lehet, hogy az élet felülírja a higgadt tervezést.

Ebbe a szép csendes építkezésbe hasított most bele a reklámadó híre. A portálokon rövid időn belül is több írás megjelent a témáról (pl. itt, itt és itt), így ehelyütt a törvényjavaslat tartalmi ismertetésétől eltekintek. Az mindenesetre sokat elmond, hogy a javaslat a túlzottdeficit-eljárás lezárása érdekében meghozandó döntésekről címet viseli, tehát azt jelzi, hogy ezt az egészet igazából nem is mi akarjuk, már megint csak brüsszeli nyomásról van szó – az már nyilván csak sajnálatos véletlen, hogy jelenlegi formájában az adó nyugat-európai, elsősorban német tulajdonban lévő cégeket sújt. Mindenesetre a kormányzati kommunikációban használt gazdasági érvelést félre is söpörhetjük, és nemcsak azért, mert egy néhány nappal ezelőtti hír szerint Magyarország kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól. Egyrészt, ha jelentős bevételt remélne a kormány a médiaadótól, akkor nem most, hanem a különadók első hullámában bevezette volna, a távközlési, energiaipari és kereskedelmi különadóval együtt. Másrészt itt nem lehet szó valamifajta extraprofit elvonásáról, a Whitereport.hu mediabrowser adatai szerint a 100 legnagyobb magyarországi médiavállalat összesített üzemi eredménye 2011-ben közel -3,7 milliárd forint volt és a 100-ból 41 cég volt veszteséges. A költségvetés szempontjából nem várható túlságosan jelentős bevétel, ha a kormányzat vállalja az erős véleménybefolyással bíró médiaszektorral a konfrontációt, arra nyilvánvalóan komoly okai vannak.

A médiaadó sávos szerkezeténél fogva az RTL Klubot üzemeltető Magyar RTL Zrt-t sújtja leginkább az új adó, de az amúgy is évek óta veszteséges MTM-SBS Zrt. (a TV2 üzemeltetője) sem örülhet. Vannak, akik színtiszta politikai motivációt sejtenek a lépés mögött, hiszen mint a Heti Válasz nemrég megjelent cikkéből kiderült, az RTL Klubot birtokló Bertelsmann cég „veteránjai” alkotják a Fidesz-kritikus tábort az Európai Néppártban. Internetes kommentekben az is felmerült, hogy az elmúlt hónapokban egyre inkább a közéleti hírek irányába forduló RTL Klub Híradó miatt büntet a kormány.

Ennél sokkal valószínűbbnek tartom, hogy a TV2 megszerzését segíti a terv, és nem véletlen, hogy éppen a közelmúltban merült fel ismét, hogy a Simicska-Nyerges csoport érdekkörbe tartozó Infocenter megveszi a csatornát. Ez már korábban is napirenden volt, de piaci pletykák szerint akkor nem sikerült megegyezni az árról, egyszerűen nem tudta előteremteni az Infocenter a szükséges összeget. Nyilván most is elsősorban pénzkérdésről van szó, és kormány egy törvényjavaslattal segíti az üzlet létrejöttét: egy ilyen adó jelentősen csökkenti a cég értékét, az eddig is veszteséges vállalatnak gyakorlatilag esélye sincs arra, hogy nyereségessé váljon. Nem lenne meglepő tehát, ha a ProSiebenSat1, vagyis a német tulajdonos és a mögötte álló amerikai befektetőcsoport hanyatt-homlok menekülne a magyar piacról. Ráadásul ha létrejön az üzlet, akkor a TV2 egy lényegesen legyengített RTL Klubbal versenyez majd a nézőkért, hiszen az RTL-t még inkább sújtja majd az adó, és ha nem is vonul ki, biztosan erősen takarékos működésre áll át, hogy csökkentse a veszteségeit (idővel alighanem mindkét csatorna megtalálja a módját, hogy kompenzálja kieső bevételeit). Az Infocenter tehát nyomott áron hozzájut a TV2-höz, a versenytárs csatornát a reklámadó legyengíti, mindeközben az Infocenter adóterhét meg majd az állami reklámmegrendelések kompenzálják, szükség esetén pedig úgy módosulnak az adósávok, hogy ne kelljen túl sokat fizetni. Ki van ez találva.

Az internetes kommenteket olvasva úgy tűnik, hogy a közönség nem túl szomorú, valószínűleg nem ez lesz az a törvény, ami miatt tömegek vonulnak az utcára. A jellemző komment az, hogy „úgysem nézem” és „legalább nem lesz több szennyműsor”, mintha sokan azzal akarnák demonstrálni értelmiségi attitűdjüket, hogy élesen elutasítják a kereskedelmi csatornákat. Persze ezt felesleges az interneten közölni, a távirányítón leadott szavazat számít, és kétségtelen, hogy a két országos kereskedelmi csatorna műsorát nézik a legtöbben. Aligha gondolták végig a most kajánul kommentelők, hogy a Transparency International által state capture-ként, azaz foglyul ejtett államként leírt jelenség iskolapéldájával állunk szemben: a magyar kormány beterjeszt egy törvényjavaslatot azért, hogy egy adott gazdasági csoport érdekeit szolgálja, ez esetben egy kereskedelmi csatornához juttassa. Ha ezt a Parlament megszavazza, azt nem a magyar állampolgárok, hanem egy gazdasági társaság érdekében teszi, még akkor is, ha ezt a hivatalos kommunikáció Brüsszelre és a túlzottdeficit-eljárásra fogja.

Nagy jelentőségű ez az ügy, és nemcsak azért, mert az adó boríthatja a televíziós piacot és a TV2 megvásárlása minden eddiginél értékesebb médiatulajdonhoz juttatja a közismerten Simicska Lajos és Nyerges Zsolt nevével fémjelzett üzleti kört. Azért is beszélhetünk fordulatról, mert vége a médiával szembeni óvatoskodásnak: a médiatörvényt kísérő felháborodásból a kormányzat alighanem megérezte, hogy a tűzzel játszik, kerülte a nyílt konfrontációt, a Médiatanács sem használta ki a törvényben rejlő eszköztárat (pl. bírságolás). A mostani törvénytervezet azt sugallja, hogy vége a médiapolitikai célok fű alatt történő megvalósításának, kezdődik a nyílt harc.