A Fidesz vélhetően nem akarta látványosan felrúgni az Európa Tanáccsal kötött egyezséget, de nem talált egyetlen megbízható jelöltet sem az NMHH élére. Ennek a dilemmának vetett véget a médiatörvény legújabb módosítása. Polyák Gábor írása.

Egyszerűen meg akarták úszni. A Fidesz nem akarta azzal tölteni a drága idejét, hogy minden szempontból, de leginkább politikailag megfelelő elnököt keresgéljen a média- és távközlési hatóság élére. Láthatóan az ország NMHH-elnök nélkül is jobban teljesít, sőt lehet, hogy éppen így, éppen ettől, akkor meg minek. A Médiatanács négy derék katonája magától is érti a dolgát, a távközlési piacot meg eddig is az elnökhelyettes terelgette. De aztán az idill véget ért: kiderült, hogy valamelyik legújabb kormányzati attrakció lebonyolításához NMHH-elnöki rendeletet kellene alkotni. Sajnos csak feltételezhetem, hogy ez összefüggésben van a mobilfrekvenciák pályáztatásával, illetve a digitális átállás során felszabaduló igen értékes frekvenciakincs pályáztatásával; biztos információ a rendeletalkotási szükséghelyzet mibenlétéről nem áll rendelkezésre.

Az NMHH elnökének rendeletalkotási joga kizárólag a távközlési ágazatot érinti, a médiát nem. A távközléssel kapcsolatban viszont az elektronikus hírközlési törvény jelenleg 30 pontban sorolja fel azokat a területeket, amelyeket az elnök rendeletben szabályoz. A Kormányt a törvény ehhez képest mindössze három kérdésben hatalmazza fel rendeletalkotásra. Miközben a média ügyeiről az elmúlt években sokan sokat beszéltünk, az NMHH-val a külvilág számára alig érzékelhető módon felépült egy mindenható távközlési árnyékminisztérium. Létezéséről még a tájékozódó közönség is legfeljebb az olyan sikertörténetekkel kapcsolatban szerezhet tudomást, mint a meghekkelt mobilfrekvencia-pályázat. Márpedig a Fidesz-közeli gazdasági csoportok (ld. oligarchák) egyértelműen szemet vetettek erre a piacra, ami egyébként üzletileg feltétlenül jobb ötlet, mint a médiapiac folyamatos vegzálása.

Előállt tehát egy rendeletalkotási szükséghelyzet, és nem volt, aki orvosolja.

Az elmúlt hetek NMHH-elnöki fejleményei több dologra rámutatnak. Az első és legfontosabb tanulságról már írtam: a Fidesz-rendszer gyengesége, hogy egyszercsak elfogynak a megbízható emberek, és bizonyos kabátokról kiderül, hogy mindenkire nagyok. A Szalai Annamária által megálmodott kommunikációs gigahatóság ilyen kabát. Jelentkező van számos, befutó egy se.

Ami az elmúlt hetekben követett forgatókönyveket illeti: úgy tűnik, a kormány mindent megtett annak érdekében, hogy ne kelljen hozzányúlnia az NMHH-elnök márciusban elfogadott kinevezési feltételeihez. Ezek a feltételek ugyanis az Európa Tanács és a kormány közötti megállapodás fontos elemei. Az Európa Tanács alapvetően ezek törvénybe iktatása miatt engedte el – kevesebb, mint félsikert elérve – a magyar médiaszabályozás ügyét. Valószínűleg az ET legalább ezeken a szabályokon rajta tartja a tekintetét. A kormány először azzal a zseniális trükkel próbált meg kibújni e tekintet alól, hogy az Alkotmánybírósággal értelmeztette volna úgy a médiatörvényt és az Alaptörvényt, hogy a kinevezési feltételek ne azt jelentsék, amit jelentenek. Az Alkotmánybíróság azonban rosszul játszotta a ráosztott szerepet, teljesen borítva ezt a forgatókönyvet. Udvarias válaszában egyrészt megállapította, hogy az Országgyűlésnek természetesen joga van kinevezési feltételeket szabni az NMHH elnökével szemben, másrészt megüzente, hogy neki nem dolga eldönteni, vajon az Országgyűlés sajtóbizottságában eltöltött idő „hírközlési hatósági felügyelettel összefüggő gyakorlatnak” minősül-e. Ha a kormánynak kétsége van a konkrét rendelkezések alkotmányossága felől, kezdeményezzen utólagos normakontrollt, ne pedig jogilag értelmezhetetlen leveleket küldözgessen. (Egy apró kitérő: súlyos repedés a NER falán, hogy az Alkotmánybíróság honlapjának címe mind a mai napig mkab.hu. Pedig hol van már az MK.)

Ezt a kudarcot követte az a forgatókönyv, amiben az elnökhelyettes pótolta volna a hiányzó elnököt. A kormány, mint rendesen, egy zárószavazás előtti módosító javaslattal be akarta csempészni a médiatörvénybe azt a lehetőséget, hogy az NMHH-elnök helyett az elnökhelyettes akkor is alkothasson rendeltet, ha erre az elnök egyébként nem hatalmazta fel. Így tartósan be lehetett volna rendezkedni az interregnumra. Ezzel egyébként meg is szűnt volna az átjárás a Médiatanács és az NMHH között – lényegében megszűnt volna a hatóság konvergens jellege –, hiszen ezt a két intézményt az elnök személye köti össze. A megoldás szépséghibája volt, hogy nyilvánvalóan sértette volna az Alaptörvényt. Az Alaptörvény ugyanis azt mondja, hogy az NMHH és más ún. önálló szabályozó szerv esetében a szerv vezetőjét „rendelet kiadásában az általa rendeletben kijelölt helyettese helyettesítheti”. Nem az Országgyűlés által törvényben kijelölt, hanem az NMHH-elnök által rendeletben kijelölt helyettes. A kormány és az Országgyűlés nem látta ugyan az ellentmondást, de a köztársasági elnök figyelmét az ilyesmi nem kerülheti el. Az Országgyűlésnek küldött levelében azt írta, a módosítás az Alaptörvény szerinti „felhatalmazás kereteit túllépi”, a szabályozás „bizonytalanná és ellentmondásossá válik, csorbítva ezzel az Alaptörvény jogforrási hierarchiában elfoglalt helyét”. Azaz alkotmánysértő, újmagyarul alaptörvény-ellenes. Akkor már csak az a kérdés, a bátor köztársasági elnök miért nem úgy járt el, ahogy azt az Alaptörvény kötelezően előírja számára: miért nem az Alkotmánybírósághoz küldte a törvényt? Miközben folyamatosan tetszeleg az alkotmányvédő szerepben, csak újabb és újabb lehetőséget ad menthetetlen törvények csiszolgatásához.

Mindenesetre ez a forgatókönyv is bukott. További ötletek és megfelelő elnökjelölt híján a Fidesz kénytelen volt hozzányúlni a márciusban elfogadott kinevezési feltételekhez, gondoljon az Európa Tanács, amit akar. Mondjuk az Európa Tanács eddig nem mutatott olyan határozottságot, hogy egy ilyen konfliktus ne lett volna vállalható a kormány számára. Így született meg a médiatörvény legújabb, ki tudja, hányadik, módosítása.

A módosítással már nem csak „jogi, közgazdasági vagy társadalomtudományi végzettséggel” lehet valaki NMHH-elnök, hanem bármely felsősokú végzettséggel. De tényleg, egy frekvencia-ügyekben jártas mérnök miért lenne kevésbé alkalmas, mint egy jogász? Ennél jelentősebb változás, hogy a törvény hosszan sorolja, milyen előélet felel meg a hírközlési felügyeleti gyakorlatnak. A felsorolás alapján nagyjából mindenki megfelel, aki valaha átlépte az ORTT/NHH/NMHH küszöbét, vagy volt már dolga újságíróval, az NHH ügyintézőjétől a TV2 jogászáig. A felsorolás legproblémásabb eleme a korábbi vagy a jelenlegi közszolgálati kuratóriumokban betöltött tagság, ott ugyanis semmiféle szakmai elvárás nem volt és nincs a tagokkal szemben. Simán lehetett és lehet valaki kuratóriumi tag bármilyen médiát érintő ismeret nélkül, mivel a kuratóriumok inkább kádertemetőként vagy éppen politikai jutalomként működtek. Őszintén szólva nekem a lista többi elemével nincs bajom. Nem gondolom, hogy egy legalább öt évet az intézményben eltöltött ügyintéző, vagy éppen egy médiával vagy távközlési ügyekkel foglalkozó ügyvéd szakmailag ne lenne alkalmas az NMHH és a Médiatanács vezetésére, sőt valójában így egészen kiváló szakemberek is felkerülhetnének a listára. Persze nem fognak.

Még azt se mondanám, hogy ezek az új feltételek egy konkrét jelöltre lettek szabva. Ez nem zárja ki, hogy végül mégis sikerült kiizzadni egy nevet, de inkább arra gyanakszom, hogy a Fidesz a magukat megszólítva érző jelölt-esélyesek közötti megfelelési versenyt akarta beindítani. Kedvenc jelölt-jelöltemet, Deutsch Tamást viszont nem látom a kritériumokban. Kár érte, személyében garancia lett volna arra, hogy ez a hatóság oda kerüljön, ahova való. Mostanában Szabó László neve hangzik el gyakran „a médiapolitika Vaslady”-jének utódaként, aki többek között éppen kuratóriumi tagként – az MTV-t, majd a Duna TV-t felügyelő korábbi kuratórium tagjaként – gyűjtögette a kinevezéshez szükséges gyakorlatot. De eddig rossz ómen volt esélyesként megjelenni ebben a játszmában.

Nem lepődnék meg azon se, ha napokon belül lenne elnöke az NMHH-nak. Ehhez már csak Orbán és Áder áldása kell, a megérdemelt pihenését töltő Országgyűlésre majd csak ahhoz lesz szükség, hogy kétharmaddal a kinevezett elnököt a Médiatanács elnökévé emelje. A rendeletalkotási probléma enélkül is megoldódna. Mindenesetre ebben a történetben a Fidesztől szokatlan tehetetlenkedést láttunk. Rést a pajzson.