Megtörtént Magyarországon is a digitális átállás, véget ért az analóg földfelszíni műsorszórás. Rózsa Gyuri és Borbás Marcsi új feladat után nézhet, az RTL Klub és a TV2 pedig számolgathat, milyen feltételek között éri meg nekik a magyar piacon működni. Urbán Ágnes és Polyák Gábor írása.

Múlt csütörtökön megtörtént a digitális átállás a televíziózásban, nyugodtan mondhatjuk, hogy számos országhoz hasonlatosan nálunk is sikerült botrány és káosz nélkül teljesíteni a kötelező feladatot. A technológiaváltás szükségszerű volt, és utólag talán elmondhatjuk, hogy a politikusok sokkal jobban féltek ettől, mint amekkora problémát valójában okozott. Kár volt 2013 végéig várni, már évekkel ezelőtt túlléphettünk volna az analóg műsorszóráson, ha lett volna hozzá elég bátorság.

Zavartalan átállás…

Ami az átállás eredményességét illeti, összességében dicséret illeti a hatóságot: a kommunikációs kampány erőteljes volt, hiszen alighanem mindenki találkozott az üzenettel, a rászorulók nagy számban jutottak támogatott set-top-boxhoz. Egyelőre nem tudunk arról, hogy komoly problémát okozott volna az átállás, nem maradtak tömegek tévéadás nélkül. Igaz azonban az is, hogy az átállás utolsó fázisában érintett háztartások között magas volt az idősek, egyedülállók, alacsony státuszúak, községben élők aránya. Ez a szociodemográfiai összetétel egyben azt is sugallja, hogy alacsony érdekérvényesítő képességűek, tehát ha valakinél esetleg mégis megszűnt volna a tévéadás, aligha jut el a hangja az országos médiába. Az mindenesetre rossz ötlet volt, hogy az átállás második, befejező ütemét sikerült egy munkaszüneti nap, egyben hosszú hétvége elé időzíteni: aki november 1-én szembesült azzal, hogy nem tud tévézni, aligha tudott megfelelő készüléket vásárolni, még ha ismert is volt számára, hogy set-top-boxot kellene beszereznie.

Az átállás hatékonyságával és átláthatóságával azonban már komolyabb problémák vannak. A teljes kampány adatainak feldolgozása még várat magára, de nyár elején már írtunk egy összefoglalót az addigi reklámköltés tapasztalatairól, és a tapasztalatok eléggé elszomorítóak. Azt láttuk, hogy a jobboldali médiumok nagyon jól jártak, de nem hisszük el, hogy az átállási kampány érintettjei leginkább csak jobboldali médiatermékeket fogyasztanak. Az a rossz érzésünk van, hogy a kampány tervezésekor a célcsoport elérésének optimalizálásán kívül más, politikai szempontok is szerepet játszottak.

A listaáras kampányadatokon kívül is szívesen látnánk egy hatósági összesítést arról, hogy az átállás mennyibe is került az adófizetőknek. Félreértés ne essék, az átállásnak vannak költségei és szükséges az állami szerepvállalás, de fontos, hogy mindez transzparens legyen. A hatóságnak nyilvánosságra kell hoznia, hogy hány háztartást kerestek fel, mekkora volt ennek költsége, hány háztartásnak volt szükséges segítségre, hány támogatott set-top-box került a családokhoz, mekkora volt a támogatás mértéke. Összességében jogunk van tudni, hogy mekkora volt az átállás állami támogatása és ez hány rászoruló háztartás között oszlott meg.

A digitális átállásra elköltött adóforintokat azért sem kell felháborodva fogadni, és azért is bevállalhatja a hatóság a nyilvánosságot, mert minden elköltött forint megtérül a felszabadult frekvenciák értékesítéséből. Már korábban is megírtuk, hogy az erőltetett menetrend (ez év márciusában jelentették be az átállás részleteit és már túl is vagyunk rajta) alighanem a televíziós frekvenciákról szól, amelyek jó áron értékesíthetők a mobil távközlési piac jelenlegi vagy potenciális szereplői számára. Ez rendben is van, az örömünket azonban némileg beárnyékolják azok a történések, amelyek ebben a kormányzati ciklusban a mobilfrekvenciák körül zajlott. Először az állami mobilszolgáltató ötlete vérzett el a bíróságon, majd idén szeptemberben egy meglehetősen furcsa hatósági döntés borzolta a kedélyeket. Az atlatszo.hu oknyomozó portál pert indított, hogy a nem nyilvános pályázaton, hanem háttértárgyalások útján kötött megállapodás részleteit megismerhesse, és alighanem a hatóság is belátta, hogy ki kell adni a kért adatokat, mert ha késéssel is, de teljesítette az adatszolgáltatási kötelezettségét. Egyelőre annyit tudunk, hogy a költségvetési törvényben 120 milliárd forint bevétel szerepel a frekvencia használati jog értékesítésből, aminek nagy részét bizonyára a most felszabaduló ún. 800 MHz-es frekvenciatartomány adja. Csak remélni merjük, hogy a frekvenciaértékesítés jogszerű és átlátható lesz, nem politikai, hanem szakmai alapon születnek majd meg a döntések.

… és zavaros jogi helyzet

Televíziós piaci oldalról az átállás legfontosabb szereplői az országos kereskedelmi televíziók, amelyek működési feltételei a digitális átállást követően nem teljesen világosak. E televíziók működési feltételeit alapvetően az 1997-ben megkötött, 2005-ben meghosszabbított, majd az új médiatörvény miatt újból átalakított médiaszolgáltatási szerződés határozta meg. 2012. júliusában a két televízió szerződése lejárt. A médiatörvény azonban lehetővé tette, hogy a Médiatanács “a digitális átállás céldátumára megjelölt határidőig”, 2014. december 31-ig újból meghosszabbítsa a szerződést. A digitális földfelszíni platformon azonban a digitális átállási törvény szerint a televíziós médiaszolgáltatás folytatásához szerződésre már nincs szükség, a továbbiakban a médiaszolgáltatási jogosultság alapja a médiahatóságnál történő nyilvántartásba vétel.

A szabályozási környezet összességében korántsem világos: elvileg hatályban lehet még a hatóság és a televíziók közötti szerződés is, miközben a szerződés egyik legfontosabb részét képező frekvencia-felhasználási jogosultság értelmét vesztette, és a digitális átállási törvény szerint egyébként sincs szükség szerződésre a médiaszolgáltatás folytatásához.

Ha a szerződés már nem hatályos, akkor egészen biztosan megváltozott a két televízió működési feltételrendszere. Számunkra a szabályozás egészéből egyértelműen ez következik, de a minden fokon megnyert per ellenére továbbra sem elérhető televíziós szerződések tartalmát nem ismerjük.

Ha a televíziók november 1-e óta nyilvántartásba vétel alapján működnek, akkor a hatóságnak újra kellett kalkulálnia az általuk fizetett médiaszolgáltatái díjat. Ez akkor sem lenne egyszerű alkufolyamat, ha a feleket kizárólag a megegyezés szándéka vezérelné, és nem kellene például azzal sakkozniuk, hogy megveszi-e végül az Infocenter a TV2-t, vagy éppen azzal, hogy sző-e az RTL Klub kormányellenes összeesküvést vagy sem. Jelen helyzetben azonban nincs kétségünk afelől, hogy a piaci feltételek újraszabásánál a hatóság mindent megtesz a kormánypártok érdekeinek kiszolgálásáért.

A televíziós piac egészére a legnagyobb változást valószínűleg az jelenti, hogy a médiatörvény szerint a digitális átállás időpontja után az országos televíziók is kérhetnek programdíjat a kábelszolgáltatóktól és műsorterjesztőktől. A szabályozás ezzel kapcsolatban sem egyértelmű: a digitális átállás ugyan már megvalósult, a törvényben dátumként azonban a jövő év vége szerepel. Úgy tűnik, a médiaszolgáltatók nem kockáztatnak jogvitát: az RTL Klub bejelentette, hogy e lehetőséggel csak 2015-től él. Akármikor történik is meg az üzletimodell-váltás, az jelentősen befolyásolja a televíziós piacot és a közönség részére elérhető műsorkínálatot. Az országos televízióknak kifizetendő díjat ugyanis vagy a fogyasztókon kell behajtani, vagy a többi televízión kell megspórolni. Utóbbi esetben egyes csatornák el is tűnhetnek a kábel- illetve műhold-kínálatból.

A médiaszolgáltatási szerződés megszűnése mindezeken túl jelentősen rontja a médiahatóság alkupozícióját a televíziókkal szemben. A szerződés és az analóg frekvencia a két kertévét szilárdan Magyarországhoz kötötte, ami persze eddig sem akadályozta őket abban, hogy a kisebb csatornáikat külföldről sugározzák. A digitális világban kizárólag az üzleti megfontolások tarthatják itthon e csatornákat, meg persze az, ha politikailag lojális magyar vállalkozás vásárolja fel őket. Többször hangsúlyoztuk már: gazdasági és politikai szempontból egyaránt fontos, hogy e csatornák ne vándoroljanak külföldre. Lehet próbálkozni zsarolással és fenyegetéssel, mint ahogy erre nyáron már a reklámadóval kapcsolatban láttunk példát, de hosszú távon csak a kiszámítható szabályozási és gazdasági környezet késztetheti maradásra a piaci szereplőket.