Ne a pártok szerkesszék a közmédia hírműsorait, de ha már szerkesztik, akkor hadd szerkeszthessék egyenlő feltételek mellett. Ez is épp elég szörnyű, de a közszolgálati rendszer immár a szabad és tisztességes választásokat teszi lehetetlenné. Mong Attila írása.

Nem nyilatkoznak a közszolgálati média hírműsoraiban (a Ma Reggel, Az Este és a Duna TV Közbeszéd című programjaiban) egy darabig az MSZP politikusai, a párt így kíván tiltakozni az ellen, hogy – saját elmondásuk szerint – a szerkesztők válogatni akartak a párt nyilatkozói között. Az egyik reggeli adásba egy magas rangú szocialistát, Újhelyi Istvánt akarták küldeni, de a köztévé szerkesztői csak a szocialista szóvivőt kérték. Az MTVA sajtófőnöke a bojkott bejelentésére úgy reagált, hogy a sajtóban a szerkesztőségek kérik fel interjúra a politikusokat, és nem a pártok mondják meg, hogy melyik tagjuk nyilatkozik.

A történet így – első olvasásra – kereknek tűnik. Ha angolra fordítják, és bármelyik nagy közszolgálati csatorna vezetőinek elküldik a közmédia szerkesztői az eset leírását, akár még elismerő fejbólintást is kaphatnának cserébe. Igen, így kell csinálni, így kell ellenállni a politika nyomásának!. Álljanak már végre a talpukra a szerkesztők, és ne hagyják, hogy a pártok diktáljanak! Ne a pártstratégák mondják meg, miről legyen szó a műsorokban, és ne ők döntsék el, ki nyilatkozzon! Ha pedig a párt bojkottálni akar, ám tegye – pár nap vagy pár hét múlva, úgyis visszatérnek, mert szükségük van a nyilvánosságra.

A történet azonban Magyarországon esett meg, tehát semmi sem az, aminek látszik benne. Az esetet csak a kontextusában érthetjük meg, márpedig a kontextus siralmas. A történelmi tény az, hogy a közmédia errefelé sohasem volt a tökösség nemzeti szimbóluma, ezt már korábban részletesen kifejtettük. 2010 óta azonban a helyzet minőségileg egy új, a korábbinál is súlyosabb szintre süllyedt: a Mérték különböző jelentései, blogbejegyzései bőségesen tartalmaznak erre vonatkozóan adatokat, eseteket, felméréseket, de aki ezeknek sem hisz, kapcsolja csak be a köztévé, közrádió bármelyik hírműsorát, és győződjön meg saját maga arról, mi megy az adófizetők pénzéből ezeken a csatornákon. Kormánypropaganda a maximumom, és immár nem is leplezetten. A közmédia újságírói, szerkesztői – szinte pontosan úgy, mint az állampárti rendszerben – a kormányzati üzenetet közvetítik a “lakosság” felé, a kormánypárt politikai gépezetének akaratát hajtják végre. Január óta pedig maguk is kampányüzemmódban pörögnek.

Az esetre visszatérve: magam is dolgoztam a közmédiában, kétszer is (mindkétszer csúfos véget érve), tehát tudom, hogyan zajlik ez a normál, magyar üzletmenet mellett. A szerkesztők szeretnék Orbán Viktort, Lázár Jánost, Mesterházy Attilát vagy éppen Lendvai Ildikót meghívni, de különböző okok miatt ez nem sikerül, és kénytelenek beérni, alacsonyabb rangú, rendű, szintű delegálttal. Lévén ezek többnyire napi műsorok, az idő pedig szalad, a kompromisszumok előbb vagy utóbb megköttetnek, a szerkesztők belenyugszanak a megváltoztathatatlanba. Ez a fajta alkudozás a világon mindenütt megy, az alkupotenciálok nyilvánvalóan mások, vannak kultúrák, szerkesztőségek, ahol a szerkesztők jobban ellenállnak, másutt kevésbé. Vannak aztán többé kevésbé méltányolható indokok (nincs a politikus elérhető közelségben, nem alkalmas az időpont stb.), és aztán vannak azok az esetek, amelyek erősen felvetik a gyanút, hogy valamilyen politikai stratégia áll a háttérben. Ezeket a szerkesztőknek fontos tudniuk, fontos tisztában lenniük azzal, hogy milyen játszma kellős közepében vannak, és mindig szem előtt kell tartaniuk, hogy a végső döntés az ő kezükben van: nemet bármikor mondhatnak.

A magyar helyzet jelenleg azért más, mert a közmédia szerkesztői jól láthatóan már régen kiadták a kezükből a gyeplőt, a műsorokat csak névlegesen szerkesztik ők, valójában vagy direkt politikai utasításokat követnek, vagy – ami a még rosszabb valójában – egyszerűen csak tudják és teszik a dolgukat, meg akarnak felelni az általuk érzékelni vélt elvárásoknak.

Hol van már az az idő, a kormányzati ciklus eleje, amikor az MTI frissen kinevezett – azóta már félreállított – vezetője arról beszélt egyik interjújában, hogy a közmédiának lojálisnak kell lennie a kormányzathoz, és tisztességes az ellenzékhez. Immár csak a mondat első fele igaz. A közmédia műsorait a kormánypárt stratégái szerkesztik. A cikk elején idézett történetre lefordítva ez annyit jelent, hogy hasonló esetben a közszolgálati szerkesztők bizony elfogadták volna, ha a Fidesz szóvivője helyett más jön, és eszükbe sem jutott volna ellent mondani a párt sajtóosztályán meghozott döntésnek.

Elérkezett oda a magyar közszolgálati média, hogy már annak is örülhetnénk, ha egyszerűen csak a pártok szerkesztenék a hírműsorokat, hiszen már akkor is változatosabb, sokrétűbb és tisztességesebb tájékoztatásban lenne részük az állampolgároknak. Félreértés ne essék, én az ilyen közmédiarendszertől mind intellektuálisan, mind a saját lelki egészségem védelme érdekében is a lehető legtávolabb szeretnék lenni, de szegény, szegény Magyarországnak már valójában ez is jobb lenne.

A kérdés csak az: a közmédia jelenlegi tájékoztatási minősége mellett beszélhetünk-e még szabad és tisztességes választásokról?

(A Mérték közben megpróbál közös gondolkozásra hívni mindenkit arról, hogy mi kell ahhoz, hogy ne ilyen legyen a haza közszolgálati média.)